Nagy áttörést hozhat a Kos újhold

Az életünk teljes megreformálását indíthatja el a Kos újhold április 16-tól. Az elmúlt 3 hónap felkészítő időszaka befejeződött, oda kell állni a start vonalhoz. Ez annak a pillanata, amikor a start pisztoly eldördülése már csak pillanatok kérdése… az adrenalin pedig egyre nagyobb.

A Kos újhold az Uránusszal együttállásban rendkívüli intenzitással felpörgetheti az eseményeket körülöttünk, számos új lehetőség kapuja nyílhat meg előttünk. A Kos képviseli az identitásunkat, aminek megerősítését és tudatosítását támogatja az újhold. A Nap – Hold – Uránusz együttállás meglepetéseket, robbanásszerű váratlan fordulatokat hozhatnak.  A Kos és az Uránusz energiái összeadódva extrém módon felfokozhatják az új iránti lelkesedést, a tettvágyat, a kreativitást, a szexuális energiákat, a lázadást, az izgatottság magával hozza a forradalmi hangulatot is, hogy kitörjünk azokból a keretekből, amik eddig korlátoztak. Felerősödik az “Én” szerepe. Bárminek a megreformálásába belekezdhetünk ezekkel az energiákkal. Mindamellett az egó is duzzadhat, a türelmetlenség, illetve az agresszió is.

A Kos jegyét uraló Mars a Bak jegyében exaltált, érdemes cselekedni, ha megvannak a megfelelő célok, eszközök, amik fele el lehet mozdulni. Mindenképp legyenek célok, amelyek távoliak is, különben ezek az energiák ellenünk dolgoznak ugyanilyen intenzitással és meg is betegíthetnek.

Változtatni, cselekedni, lépni kell.

A kardinális elemek túlsúlya az energiák aktív,  kifele irányulását segítik, az elindulást az itt és mostban, nem az egyhelyben maradást vagy a megszilárdítását valaminek. Előre kell mozdulni. Azon az életterületen, ahol az újhold létrejön érdemes koncentráltan a figyelmünket helyezni, mert az elkövetkezendő egy hónapban a régi struktúráinkat széttörhetjük, kitörhetünk és elindulhatunk egy teljesen új úton. Pl. az 1-es házban önmagunk és életünk irányítása, tudatosítani kik vagyunk, a 2-esben az erősségeinkben, a tehetségünk kiaknázásában, 3-ban a gondolkodásunkban, a kommunikációban, kapcsolódási képességünkben, a 4-ben a gyermeki “én” és érzelmi reakciókban, otthonban, 5-ben szerelmi- és szexuális ügyekben, önkifejezésben, örömök megélésében, 6-ban a munkában és az egészségben, 7-ben a partneri viszonyokban, 8-ban a elfojtott érzésekben, értékességünk bizonyításában, 9-ben az elveinkben, nézeteinkben, és minden, amiből erőt meríthetünk, 10-ben a karrierben, a hivatásban és a társadalmi helyzetben, 11-ben barátságokban, a reményeinken, kívánságainkban, 12-ben eltávolodásban, befelé figyelésben, önmagunk egységére találásában stb.

A Kos jegye a bátorságé, a lelkesedésé, az újé, a cselekvésé és a független „én” -é. Merjünk nagyot lépni most az életünkben és teremtsünk új kihívásokat, amik izgalommal töltenek el! Merjük érezni saját akaratunkat, az erőnket, izgalmat, a tavaszt! A Merkúr ugyanezen a napon fordul ismét direktbe a Kos 4. fokán. Mindez tovább erősíti a fordulópont eljövetelét. Amíg retrográd volt a Merkúr, még nem álltunk készen a változásra. Előreindulásával fokozatosan gondolkodnunk kell az újban, a céljainkban, önmagunkban. Célorientált, ambiciózus, szenvedélyes önmegvalósító időszak jöhet. Ami most lelkesedéssel tölt el, az jó. Az irány jó.

Kos újhold április 16. hajnal 3:55 Bp., Kos 26. fok
Merkúr stacioner április 15-16.
Merkúr direkt április 16. Kos 4. fok
Szaturnusz retrográdba vált április 18-án a Bak 9. fokán
Mars-Plútó együttállás április 26. exact

Rádióbeszélgetést (7 perc) az újholdról és az aktuális hatásokról ide kattintva hallgathatod meg.

Nagyon sok meghatározó hatás van most, együttesen kell értelmezni a horoszkópunkkal összhangban. Ezért ezeket a kiemelt hatásokat csak tendenciaként, általános érvényűnek kell tekinteni. Akit személyesen érdekel saját sorsára vonatkozóan, a tanácsadás menüpontban olvashat a konzultáció részleteiről.

Aktuális: Előadás április 15. vasárnap 10:30 -A horoszkóp 4-10. háza. Részletek>>>