Harminc lettem, és válságban az életem! – a Szaturnusz leckéi

A karma bolygójának hatásait senki nem kerülheti el. 28-30 éves korunk körül mindannyian megtapasztaljuk életünk nagy krízisét, amikor számot kell adnunk magunknak: kik vagyunk és hova is tartunk. A Szaturnusz egyébként minden életterületen leckét ad, és jobban tesszük ha önsajnálat helyett inkább tanulunk belőle.

Fáradság, kimerültség, …derékfájás, hátfájás…, aggódás és félelmek a jövőtől, amelyeket nem merünk beismerni magunknak… Vajon mikor múlik már el? Meddig tart? Történjen már valami! Helyben vagyunk: ez a Szaturnusz hatása. Ez a bolygó, mint a józan ész, rávilágít azokra a gyengeségeinkre, amelyekről eddig azt hittük, biztos pontjai az életünknek. Hiszen ami 20 évesen stabilnak tűnt, az 30 évesen már korántsem az.

Pánik helyett érdemes átgondolni elvárásainkat

Amikor a Szaturnusz horoszkópunk bizonyos pontjait eléri, olyan életszakaszhoz érkezünk, amikor valamit kinőttünk azon az életterületen. Ezt nem könnyű felismerni, ezért segít nekünk a Szaturnusz azzal, hogy láttatja velünk a valóságot: a földre huppanunk… Minél nagyobbnak hisszük magunkat, annál mélyebbre zuhanhatunk. Általános reakciónk a Szaturnusz átvonulása (tranzit) idején a kétségbeesés, pánik, (sokszor még nem is tudjuk, hogy valójában mitől), görcsösség, akarás, súlyosabb esetben depresszió, és kedvetlenség. Valójában saját elvárásaink nehezítik meg életünket. Ezek mélyebb megértése, és az elvárások elengedése felszabadítóan hatnak ránk. Ha megértjük, hogy mindennek két oldala van, (találkozás-elválás, felemelkedés-zuhanás, jó tulajdonságaink-árnyoldalaink, bőség-szűkösség stb.) és képesek vagyunk ezt elfogadni, megértettük a Szaturnusz leckéjét. Általa sokkal nagyobb lehetőséget kapunk, hogy harmonikus és kiegyensúlyozott életet élhessünk. Születési képletünkben a Szaturnusz helyzete azt az életterületet mutatja, ahol életünk késői szakaszában komoly bölcsességre tehetünk szert. Például ha valakinek a horoszkópjában a Szaturnusz a párkapcsolatok házában (VII. házban vagy a Mérleg jegyében) áll, akkor fel kell ismerje, hogy a másokhoz való túlzott ragaszkodás oka a saját sérülékenységétől való félelem lehet.

Ne vedd magad túl komolyan!

A Szaturnusz a Bak és Vízöntő jegy uralkodó bolygója, így erőteljes hatással van azok személyiségére és sorsára, akiknek Napja vagy ascendense ezekbe a jegyekbe esik. Ők hajlamosak túl komolyan venni az életet, és magukat. Minél fontosabbnak és nélkülözhetetlenebbnek hisszük magunkat, annál nagyobb leckék elé állít minket ez a bolygó.

30 évesen mindannyian nagy leckét kapunk

Szaturnuszi visszatérések (amikor a bolygó születéskori kiinduló pontjára tér vissza) nem könnyű időszakai életünknek. Visszatérésével önállóságunk új korszakába lépünk. Az első ilyen önállósodás kb. 28-30 évesen történik, illetve a második visszatéréskor, kb. 58 évesen. Sok kapcsolat esik áldozatul a visszatérő Szaturnusz lezáró és újrakezdő energiájának. Gyakori ebben az időszakban a házasságkötés, gyermekszületés is. Bárhogy is döntünk, a felelősségvállalás egy új dimenziójába lépünk, mely döntéseink hosszútávra meghatározzák életünket.

Nehéz belátni, de a nehézségek is értünk vannak

Az asztrológia a személyiségen keresztül nyilvánul meg, s a bolygók hatásai a fejlődési folyamatunk dinamikáját követik végig. Nehéz meglátni a lehetőségeket, amikor a dolgok épp nem úgy alakulnak, ahogyan mi akarjuk, ám a Szaturnusz pont azért jön életünkbe, hogy helyre tegyen minket, és az utunkra kerüljünk, és megvalósíthassuk céljainkat. Hosszú távra tervez, és tanításai bölcsebbé formálnak, ha nem siettetjük a dolgokat, hanem elfogadjuk, hogy mindennek megvan a maga ideje. És ezt a legjobban a Szaturnusz tudja.

Minden elmúlik…

A következő történet jól illusztrálja, hogyan tehető elviselhetőbbé az életben a mulandóság (Szaturnusz) felismerése: Volt egyszer egy király, aki azt kérte bölcseitől, adjanak neki egy varázsgyűrűt, ami segít megoldani minden problémáját. A bölcsek végül adtak neki egy aranygyűrűt, melyen a következő felirat állt: „EZ IS EL FOG MÚLNI.” Mindig idézni tudta ezt a bölcsességet, ha problémái akadtak, és segített neki, hogy kiegyensúlyozott maradjon. A helyzet úgyis változni fog, minek idegeskedni? (forrás: Jhampa Shaneman és Jan V. Angel: Buddhizmus és asztrológia)

A nehezebb út vezet az új lehetőségekhez

Amikor egy bolygó visszafelé halad, kedvezőtlen hatásai általában felerősödnek. Az így megélt nehézségek segítik lelki fejlődésünket, ám pozitív hatásai éppen ezért később jelentkeznek.

Amikor a Szaturnusz hátráló mozgásban van (tehát néhány hónapig), olyan élethelyzetekben találjuk magunkat, amikor nem célszerű a könnyebb utat választanunk, bármennyire is csábítónak, vagy egyszerűbbnek tűnik. Komoly és nehéz (sokszor fájó) döntést hozhatunk ebben az időszakban, amelynek hatása csak hetekkel, hónapokkal később lesz látható. Ez alatt az idő alatt rugalmasságunkat és türelmünket  teszik próbára az égiek, és mindahhoz, ami eddig könnyen ment, (pl. munka, sportolás, párkapcsolat stb.) most komoly erőfeszítésekre és minőségi változtatásokra van szükség. Ha valami eddig sem működött jól, akkor még erősebben érezzük korlátozó hatását. A hátráló időszak az új lehetőségek keresésének az ideje: új széket kell találnunk, ami stabil, viszont a régitől meg kell válnunk. Az elengedést tanuljuk. Ilyenkor nyomasztó érzések keríthetnek hatalmukba, hiszen érezzük az időt, az elmúlást, és szép lassan megértjük, mi sem vagyunk már a régiek, de még nem látjuk az újat. A Szaturnusz hatása alatt sokat elmélkedünk a múlton, és ha készek vagyunk abból tanulni, komoly betekintést nyerhetünk az életünkbe.

A cikk a divany.hu felkérésére készült.  Kép, szövegszerkesztés: divany.hu

Szerző: Németvölgyi-Nagy Renáta